3. Fejezet - A váratlan vendég

... Ránéztem Joe-ra majd pillanatokkal később futni kezdtem Aarone után miközben a nevét kiáltottam. Az összes létező utcán végigmentem ahova esetleg elfuthatott. A végén mikor már a lábam nem bírta a megállás nélküli futást, az út szélén térdre rogytam. Hirtelen könnyel telt meg a szemem mikor rájöttem, sosem fogom újra megtalálni... Felálltam, leporoltam a nadrágomat majd megtöröltem szemeimet. Remegő lábakkal elkezdtem hazafelé sétálni miközben ráeszméltem, hogy Joe-t csak úgy faképnél hagytam.

Mikor hazaérve pont kinyitottam a kaput, pont Adam viharzott el mellettem.

- Adam...Te, mit keresel itt?! -kérdeztem kissé kiakadva.

- Máskor mond meg anyádnak, hogy ne hazudjon az apám szemébe! -mondta idegesen majd elviharzott. Erre én kissé furcsán néztem majd egy fejrázás kíséretével beléptem a házba. Bent anyámat pillantottam meg amint egy bőröndbe ruhákat pakol és magában motyog valamit.

- Kislányom, elmegyünk. -mondta felém fordulva.

- Mi?! Nem hagyom itt Aarone-t! -lepődtem meg mondatán majd ismét könnybe lábadtak a szemeim. Képtelen lennék elmenni innen annak tudatában, hogy a kutyám valahol éppen kint van valahol az utcákon. Akár egy autó el is ütheti...

- Muszáj lesz. Aarone nem olyan fontos mint a család. -mondta halvány mosollyal. Ennek hallatán elegem lett. "Kikeltem" magamból és olyat vágtam anyám fejéhez amire a mai napig nem vagyok büszke... Felviharzottam a szobámba majd magam mögött jól hallhatóan becsaptam az ajtót. Mielőtt ledőltem volna az ágyamba, benyúltam a zsebembe a telefonomért majd megnéztem jött-e valami új értesítésem amíg "elfoglalt" voltam. Mikor láttam, hogy nincs semmi, elkezdtem tárcsázni az apámat. Mikor felvette, nem jött szó a számba.

- Hope, itt vagy? -kérdezte sokadjára mire én zokogni kezdtem.

- Apa...Hol vagy amikor kellenél? -kérdeztem szinte suttogva majd a végén lehunytam a szememet. Másodpercekkel később az ő kétségbeesett hangját hallottam mire én ösztönösen minden bajomat kiadtam magamból. Nem érdekelt mit gondol rólam, hisz a lánya vagyok. Mikor mondandóm a vége felé ért, mély levegőt vettem.

- Jó, jó. Nyugodj meg, nem lesz semmi baj! -hangjában a szokott nyugodtságot hallottam. Pár percig még beszéltünk majd a telefonom azt jelezte, hogy valaki hív. Apámtól gyorsan elköszöntem majd felvettem az ismeretlen számot.

- Hallo? -szóltam bele a készülékbe, mire rögtön jött válasz.

- Hope, végre! Minden rendbe van? Megijedtem amikor elrohantál... -Joe volt az. Önkéntelenül is elmosolyodtam.

- Joe...Öhm, persze. Minden a legnagyobb rendben.

- Hála istennek. -nevette el magát. Ezután egy majdnem két órás beszélgetésbe kezdtünk bele. Mikor ránéztem az éjjeliszekrényemen lévő órámra, meglepődtem. Még csak most ismertem meg, de már úgy beszélek vele mint Chanell-el.

- Ne haragudj, de szerintem most megyek aludni. Már majdnem éjfél van. -mondtam némi szomorúsággal hangomban majd elköszöntünk egymástól. Felálltam az ágyról majd bementem a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá amiből egy húsz perces fürdés lett. Mikor kijöttem, felvettem a pizsamámat majd megmosakodtam. Ezek után, mint egy félholt úgy mentem oda az ágyhoz, és dőltem ismét le.

Másnap reggel szokás szerint reggel fél hétkor keltem fel. A szokásos módon felöltöztem, majd lefelé menet levettem a lépcső korlátján lógó pórázt. Már pont elkiáltottam volna magam amikor eszembe jutott... Aarone nincs itt. Mély levegőt vettem, hogy ne bőgjem el magam majd a konyhába mentem. Levettem az egyik polcról egy poharat amibe gyümölcslevet töltöttem. Elkezdtem belőle kortyolgatni miközben azon gondolkodtam, anyám talán alszik-e még. Leraktam a poharamat a konyhapultra majd mint este, elővettem a telefonomat a zsebemből (még öltözködéskor raktam el) és Joe-t kezdtem el tárcsázni.

- Szép jó reggelt! -szólaltam meg amikor felvette, mire ő elnevette magát.

- Nincs kedved kicsit később átjönni hozzám? -kérdeztem leplezve idegességemet. Szerencsémre ő boldogan rávágta, hogy igen majd elköszöntünk egymástól. Nem bírtam otthon maradni, muszáj volt elindulnom a szokásos reggeli sétámra...Így is tettem, felkaptam a lakáskulcsomat majd nem sokkal később az utcán találtam magam. A kezemben még mindig a kutyám póráza lógott. Furcsa volt csak így elmennem otthonról. A szokásos módon, fordultam az utcákon. Viszont ezúttal nem az Adam házáék előtti úton mentem, hanem a hosszabb kerülő úton amit Aarone mindig is futással szokta megtenni. Épp kifordultam a főútra mire megpillantottam valami felém közeledő élőlényt. Elég gyorsan közeledett, mire felismertem a mozgását.

- Aarone! -kiáltottam el magam mire azonnal elkezdtem felé rohanni. Félúton odaért hozzám mire én térdre rogytam és a nyakába borultam.

- El sem hiszed mennyire megijedtem. -vakargattam meg a fülét majd felraktam rá a pórázt. A hazafelé út szinte csak másodperceknek tűnt, még ha a a telefon nem is úgy jelezte ki. A ház elé érve, kinyitottam a kaput és levettem a kutyáról a pórázt aki persze azonnal berohant a kertbe. Ennek láttán elmosolyodva megráztam a fejemet. Épp beléptem volna a kapun mire egy kart éreztem a derekam körül. Hirtelen meglepődtem majd semmire nem gondolva, megfordultam. Gondolhattam volna ki volt az a "kéz".

- Joe... -nevettem el magam majd átöleltem.

- Azt mondtad most jöjjek. -mondta mosolyogva miközben rám nézett. Erre ismét megráztam a fejemet majd szinte behúztam magam után a házba. Majd megszavaztuk, hogy mivel még egyikünk sem evett még, összedobunk egy reggelit. A közös hangnemben a palacsinta jutott eszünkbe. Bekapcsoltuk a kissé régi módi rádiót amin a Hits Radio-t kezdtük el hallgatni. Mikor kissé távol álltam tőle, megfogta a kezemet, felemelte és magához "pörgetett". A végén a mellkasára raktam a kezemet majd felnéztem rá. Ő épp közelebb hajolt hozzám mire valaki kicsapta az ajtót.

- Joe Stephens, hagyd őt békén! -hallatszódott a hang mögülem...