5. Fejezet- A titokzatos telefonáló

...Mintha egy álomba lettem volna, amikor ezeket a szavakat kimondta. Hihetetlenül jó érzés volt.  Még pár pillanatig magánál tartott, majd végül elengedett. Ezután nem tudtam mit mondani. Joe elindult a konyhájuk felé majd én követtem. Hirtelen feltűnt, hogy megy a tévé de rajtunk kívül egy lélek sincs a házban.

- Szüleid nincsenek itthon? -kérdeztem kissé félve a válaszától.

- Nyaralnak. Csak egy hét múlva jönnek haza. -mondta rám mosolyogva. Én bólintottam egyet. Nem sokkal később egy pohár vizet nyomott a kezembe.

- Gondoltam szomjas vagy. -nevette el magát mire én elmosolyodtam. 

Fél órával később már az utcán voltam. Gondoltam átmegyek Vicky-hez és megköszönöm amit értem tett a nap folyamán. Megnéztem a telefonomon az időt. Már estefelé járt az idő. Töprengeni kezdtem rajta, hogy talán ilyenkor már nem kéne "zaklatnom" másokat. Viszont mire a gondolatmenetem végére értem, már a házuk előtt álltam. Pont becsöngettem volna mire láttam, hogy az ablakban Vicky néz rám. Halványan elmosolyodtam és intettem neki. Ő széles mosollyal rohant az ajtóhoz és jött ki elém.

- Hope, szia! -köszönt rám kedves hangon.

- Bocsáss meg, hogy ilyenkor zavarlak, csak meg akartam köszönni azt amit ma értem tettél. -kezdtem rögtön a mentegetőzésbe. Ő viszont csak legyintett egyet. Öt perc után közösen megbeszéltük, hogy holnap reggel találkozunk. Hazafelé menet szinte kicsattantam az örömtől. Mikor beléptem a házba hirtelen megéheztem.

- Anya! -kiáltottam el magam. Gondoltam hátha csinál valami vacsorát. Nem jött válasz így ismét kiáltottam. Mikor most se hallottam magamon kívül hangot, felmentem az emeletre. Kissé sötét volt, de nem olyannyira hogy ne lássak semmit. Benyitottam anyám szobájába. Egy lélek sem volt ott. Az ablak nyitva volt amin bejött a szellő. Az ágyon megpillantottam egy fehér lapocskát. Viszonylag kicsi volt. 

Nem akartál velem jönni, így egyedül kellett megtennem az utamat. Sajnálom, hogy csak  így magadra hagytalak. Nagy lány vagy, boldogulsz egyedül is.

Hiányozni fogsz lányom.

Puszi: Anya

A lélegzetem megakadt miközben a sorokat olvastam. Egyedül voltam az egész házban. Nyomasztó érzés volt. A lapot ketté téptem és visszadobtam az ágyra. Kimentem a szobából majd magam mögött becsaptam az ajtót. Hogy hagyhatott csak így itt? Ezt nem néztem volna ki belőle...Nem tudtam másra gondolni. Lementem a földszintre és a teraszajtóhoz ballagtam. Lenyomtam a kilincset majd kiálltam a teraszra.

- Aarone! Vacsora! -kiáltottam ki a kertbe. Pillanatokba se tellett, de a kutyám már azonnal előttem teremt. Beengedtem a lakásba, és ott adtam oda neki az esti adagját. Bementem a konyhába, majd kivettem a hűtőből két szendvicshez való hozzátevőt. Percekkel később már az asztalnál ültem és eszegettem a saját készítésű vacsorámat. Csend honolt végig az egész helyiségben. Csak azt lehetett hallani amint Aarone jóízűen ropogtatja a tápot. Felálltam az asztaltól és a tányéromat beraktam a mosogatócsapba. Elvettem a kutya elől a tálat ami szinte már csillogott, olyan fényesre nyalta Aarone. A tálat elraktam a szokásos helyre majd kedvtelenül felballagtam az emeletre. A kutyám érdekesen pillantott utánam. Gondoltam nem tudja mire vélni, hogy most az egyszer nem küldöm ki éjszakára. Több se kellett neki, azonnal felrohant utánam a szobába. Felugrott mellém az ágyra, majd mint a jó kutyák, csillogó szemekkel nézett rám. Nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el és simogassam meg a fejét. Erőtlenül átöltöztem a pizsamámba, majd bebújtam a takaró alá. Aarone odabújt a hasamhoz. Nagy kutya volt, mégis aranyosan tudott viselkedni. Miközben ezen gondolkodtam, lehunytam a szemem majd álomba merültem. 

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem fel. Csukott szemmel tapogattam végig az éjjeliszekrényemet, majd szerencsémre a kezem közé akadt. Felvettem, majd a fülemhez tartottam a készüléket.

- Igen? -mondtam álmosan.

- Hope! Ne aludj! Itt vagyok előttetek. -mondta egy ismerős hang nevetve.

- Vicky...! -mondtam szinte kiáltva miközben hirtelen felültem az ágyon. Ő erre csak még jobban nevetni kezdett.

- Nagyon sajnálom, azonnal ott vagyok. -mondtam miközben felálltam és a szekrényemhez siettem. A telefont ledobtam az ágyra majd elkezdtem öltözködni. Mikor készen voltam, megfogtam a telefont és a szokásos módon zsebre vágtam. Miközben mosakodni kezdtem, ráeszméltem, hogy Aarone nem volt mellettem. Kissé meglepődtem. Befejezve a fogmosást, lesiettem az emeletről. Mire az ajtóhoz értem, meglepő látvány fogadott.

- Aarone, hát veled mi lett? -néztem rá meglepődve. Az ajtóban ült, szájában a pórázzal. Megvakargattam a fülét majd odabújva hozzá, megígértem neki, hogy ma még elmegyünk sétálni. Ezek után, felegyenesedtem és kirohantam az udvarra. Azonnal kinyitottam a kaput és Vicky-re néztem. Elmondhatatlanul nézett ki. Szinte ragyogott.

- Sajnálom! Tegnap elég bajos napom volt aztán este... -mondtam zihálva.

- Az anyukád itt hagyott. -fejezte be a mondatomat kissé szomorkásan. Eltűnődtem rajta, hogy honnan tudhat mindent? Hisz itt sem volt. Ennek ellenére jól esett, hogy végre olyasvalakivel barátkozhatok aki jót akar...Legalábbis szerintem. Beinvitáltam a lakásba, majd amikor meglátta Aarone-t azonnal "felsikított".

- Istenem, de aranyos vagy! Hope, ugye elvisszük sétálni?! -kérlelte ragyogó szemekkel. Én elnevettem magamat majd bólintottam. Kivettem a kutya szájából a pórázt majd felraktam rá és már útnak is indultunk. Út közben Vicky-nek be nem állt a szája. Mindent elmesélt ami csak eszébe jutott. Majd rájöttem, hogy három napja még egy visszahúzódó lány volt, ma meg már viszont be nem áll a szája. Mosolyognom kellett.

Fél órával később a séta után, hazavittük Aarone-t. Mi viszont ismét elindultunk valamerre.

- Meglásd jó lesz! Egy erdő teli madarakkal és egy vonatsín van a közepén. Egyszerűen csodásan néz ki!... Szerintem. -tette hozzá. Erre mind a ketten elnevettük magunkat. Ahhoz képest, hogy nyár volt, kissé hűvösebb volt az idő mint eddig, de nem sokkal. Miközben sétáltunk észrevettem, hogy Vicky hirtelen abbahagyta a beszédet és csak nézelődött. Én is körbenéztem, majd rájöttem, hogy ez az a hely amiről az előbb úgy áradozott. Tényleg szép látványt nyújtott. Sétálgattunk már pár perce mire odaértünk a sínek kezdőpontjához. Mindketten felálltunk az egyik oldalára és miközben mentünk, próbáltunk egyensúlyban maradni. Mikor meguntuk, elnevettük magunkat majd leültünk.

- Sosem volt még ilyen barátnőm akivel így el tudtam szórakozni. -szólalt meg halkan Vicky. Jó érzés volt, amikor ezt kimondta. Hazafelé menet már mind a ketten beszéltünk. Nem volt olyan téma amit nem fejeztünk volna be pár mondat után. Mikor már az utcánk közelében jártunk, hirtelen megcsörrent a telefonom. Elnézést kértem, majd felvettem.

- Hallo? -szóltam bele.

- Hope Emerson! Azonnal gyere ide. Beszélnünk kell, és ezúttal ez komoly. -szólt vissza egy ismerős hang...