7. Fejezet - A nem várt megmentő

- Hope szemszöge -

...Erőtlenül ültem fel. Mikor körbenéztem egy sötét szobában találtam magam. A mellkasomhoz nyúltam. Éreztem, hogy vérzik. 

- Tudtam, hogy nem szabadott volna bulizni mennem... -mondtam magamnak alig hallhatóan. A sírás kerülgetett. Nekidőltem a mögöttem lévő falnak majd hunyorítani kezdtem, hátha látni fogok bármit is... Mintha egy szoba sarkában ültem volna. Fel akartam állni, de ezt a lábaim máshogy gondolták. Hirtelen megláttam egy fényt. Kissé fájt a szememnek, hisz eddig csak egy nagy feketeséget láttam. Most viszont egy ajtó körvonala rajzolódott ki a szemem előtt. 

- Hope...Hope! -jött oda hozzám egy személy és az arcomat kezdte pofozgatni. Nagyokat pislogtam mire az előttem lévő személyre tudtam figyelni. Egy kétségbeesett tekintet. Amelyet oly ritkán láttam.

- Chanell? -böktem ki végül. Ő elmosolyodott majd a nyakamba borult.

- Gyere, menjünk el innen. -sürgetett mire megfogta a kezemet és segített felállni. Alig éreztem a végtagjaimat, de valahogy mégis elindultam. Szinte forgott velem a világ. 

- Chanell, hol vagyunk? -kérdeztem kissé halkan.

- Ezt nehéz lenne megmagyarázni. De ne aggódj, nem messze! Mindjárt otthon vagyunk. -mondta nyugtatóan majd tovább húzott maga után. Legszívesebben itt helyben lefeküdtem volna a földre és mély álomba ringattam volna magam. Viszont erre nem volt sok esélyem. Hirtelen Aarone ugatását hallottam. Kirántottam a kezemet "barátnőm" szorításából majd körbenéztem. A kapu előtt álltam és a kutyám vadul ugatott. Benyitottam, térdre ereszkedtem mire Aarone azonnal rám vetette magát. Én a nyakába borultam majd megsimogattam a fejét. 

- Ne hagyj cserben... -kérleltem a fülébe súgva mire összeestem. 

- Chanell szemszöge -

- Hope! -kiáltottam mire odarohantam földön heverő lányhoz. Eszméletlenül feküdt előttem. Nem tudtam mit tegyek. 

- Adam, miért kellett ezt tenned?! -mondtam magamnak felháborodva, majd a zsebemhez nyúltam és kivettem a telefonomat. Szerencsémre pont lemerült... Ekkor Hope zsebéhez nyúltam és kivettem az ő telefonját. Azt gondoltam nem szabadott volna, de ez most vészhelyzet volt. Tárcsázni kezdtem a 112-t. Szinte azonnal felvették.

- Hallo, kit kapcsolhatunk? -kérdezte egy női hang.

- Jó napot, kérem a mentőket! -mondtam kétségbeesett hangon. Másodpercekkel később már egy férfival beszéltem a mentősök egyik tagjával. Elmondtam neki, hogy hol vagyunk és mi történt. Persze részleteket nem mondhattam... Hirtelen egy lány rohant oda mögém.

- Jézusom mit tettél?! -kiabált rám. Hosszú barna haja volt. Ráeszméltem, hogy ez az a lány akitől félni kéne. Felálltam Hope mellől majd kissé meghátráltam.

- Én...én... -nem jött több szó a számra. Lesokkoltam. Tudtam mikre képes ez a lány. Féltem tőle.

- Chanell Morgan, ezt még nagyon megbánod! -mondta dühös tekintettel.

- Nem én tehetek róla! Az egész Adam és David hibája! Ők akarták megölni! -mondtam kiabálva. A lánynak erre nem volt szava. Mély levegőt vett, sarkon fordult majd elrohant. Ebben a pillanatban a mentősök is megérkeztek. Hope-ot egy hordágyra rakták és berakták a kocsiba. Mindezt tehetetlenül néztem végig. Azt mondták nem mehetek vele. Mikor a szirénák zaja elhalkult a távolban, a mellettem álló kutyára néztem. Ő lehajtva a fejét visszaballagott a fenyők sora alá. Mély levegőt véve én is elindultam. Magam mögött becsuktam a kaput, majd a kezemre néztem.

- Ó, ne... -sóhajtottam fel majd ráeszméltem, hogy Hope telefonja nálam maradt. Zsebre vágtam majd a Taylor ház felé indultam. Ahonnan nem rég eljöttem... Percek alatt odaértem, majd kopogás és csöngetés nélkül berontottam a házba. A pince felé vettem az irányt ahol hallottam, hogy Adam és David épp egymás vérét szívják. Mikor leértem, teljes csönd honolt végig a helységben. A két fiú rám szegezte a tekintetét, majd Adam elém lépett.

- Hogy vihetted el innen?! Hisz megbeszéltük, hogy eltesszük láb alól! -förmedt rám, mire én meghátráltam.

- De hisz... Ő egyszer a mindent jelentette nekem... -mondtam halkan. Adam épp megütni készült volna, de David lefogta. Több se kellett, kifutottam az épületből. Mögöttem csak azt hallottam, hogy Állj meg, azonnal gyere vissza! És társai... Semmi nem tudott volna rávenni, hogy megálljak. Már messze a Taylor testvérektől, miután észbe kaptam, azt vettem észre hogy egy mező közepén állok levegő után kapkodva. A zsebemben hirtelen Hope telefonja kezdett rezegni. Elővettem és megnéztem a kijelzőjét. Vicky.

- Igen? -szóltam bele miután felvettem.

- Csak fordulj hátra. -mondta egy nevetés kíséretében. Elvettem a telefont a fülem mellől, majd megfordultam. Mögöttem Vicky állt aki anyám fejéhez fegyvert fogott.
- CHANELL! -ordította felém, mire a mellette álló lány, meghúzta a ravaszt...