9. Fejezet - Az ismeretlen város

- Joe szemszöge -

- Nem vagyok benne biztos, hogy ezt kéne tennünk. -mondtam bizonytalanul Vicky-nek miközben leültem a verandán lévő padra. Ő kissé furcsa tekintettel nézett rám.

- Joe. Nézz rám. Hope-ról van szó! Csak nem hagyhatod ott a Taylor testvérekkel! -mondta biztatóan miközben leült mellém. Már pont ellenkezni kezdtem volna amikor kinyílt a bejárati ajtó. Bent Hope-ot pillantottuk meg amint ijedt tekintettel néz ránk. Már pont felálltam mire ő becsapta előttem az ajtót és már csak azt lehetett hallani ahogy elrohan. Vicky-re néztem.

- Vicky szemszöge -

Megforgattam a szememet, majd az ijedt barna hajú után indultam. Kissé ideges lettem amikor nem találtam a földszinten sehol, így kimentem a hátsókertbe.

- Hope Adrienne Emerson, ha idejössz, jobban jársz. -mondtam megállva a kert közepén. Ő egy fa mögül előhúzódott és a földre szegezte a tekintetét. Éreztem, hogy fél. De hogy mitől, azt nem értettem. Hisz mi csak segítünk neki.

- Miért félsz ennyire?

- És még ilyet kérdezel?! -akadt ki. - Altatót raktok a teámba, hagytok leesni a lépcsőn és folyton folyvást veszélybe sodortok! Én nem akarok ilyen életet, Vicky! Menj el! -

mikor ezeket a szavakat kimondta, úgy éreztem igaza van. Amíg én nem jöttem ide, és próbáltam bevonni az életembe, addig jó sorsa volt. De most...

- Jó. Elmegyek. -mondtam miközben lehajtottam a fejemet. Éreztem, hogy percek kérdése és sírni kezdek, így amilyen gyorsan csak lehetett, visszamentem a verandára. Joe aggódó tekintetével találtam magam szembe. Azonnal átöleltem.

- Vicky mi a baj? -kérdezte, mire én csak megtöröltem a szememet és megcsókoltam. 

- Hope szemszöge -

Végignéztem ahogy csak úgy elrohan. Rosszul éreztem magam, viszont tudtam, hogy így jobb lesz. Befutottam a házba majd megkerestem a vezetékes telefont, és tárcsázni kezdtem.

- Apu, gyere értem...

- De hol vagy?? -tette fel a kérdést, amire nem tudtam válaszolni.

- Én... Én, nem tudom. -mondtam mire leraktam a telefont és a kinti teraszhoz indultam. Mikor kiléptem a házból, meglepő látvány fogadott. Joe a falhoz szorította Vicky-t közben egymás szájában matattak. Még az én megjelenésemnél se hagyták abba, így felvont szemöldökkel néztem tovább,majd inkább elsiettem onnan. Filózni kezdtem azon, hogy David eddig Adammal együtt meg akartak ölni és minden egyéb. Akkor most miért nem? Joe miért akar ennyire megvédeni, ha közben az egykor barátnőmnek nevezett csajjal csókolózik a verandán? 

Út közben rájöttem, hogy azt se tudom merre tartok. Semmi nem volt ismerős errefelé, majd belegondoltam milyen messze hozhattak engem.

Úgy fél órával később, már egy lakottabb területen sétálgattam. Sok érdekes arc ment el mellettem. Majdnem mindenki fiatalnak számított. Viszont volt egy idős hölgy. Rögtön kiszúrtam a tömegből. Miközben továbbmentem, feltűnt, hogy mindig ugyan arra jön amerre én. Gondoltam csak a véletlen műve. De hogy kipróbáljam, megálltam és megvártam amíg elmegy mellettem. De nem így lett.

- Kedvesem, na végre. -kissé furcsán néztem vissza rá. Majd beugrott ki is ő...

- Mrs. Morgan? Chanell nagymamája? -mondtam kissé meglepetten.

- Chanell-t megfenyegették, és ezért nekem kell megfizetnem...